2008 szeptember 30. | Szerző: glimpse_of
Kicsit elhanyagoltam az írást. Ennek oka, hogy a pasit is elhanyagolom, nem igazán érdekel már. Sajnos vagy szerencsére, ez opcionális.
Hívogat, írogat, de én általában nem is válaszolok már. Akkor persze felhív, szenved, de már érzi, hogy nálam már nem nagyon pálya a dolog. Megőríjti a féltékenység. Nem tudja, hogy mikor, hol, merre kivel járok-kelek, mit teszek, kit szeretek, kivel járok/hálok. Hát.. mondhatnám, hogy magának csinálta.
Ez van. Másik-pasi-projekt még csak előkészületben…
2008 szeptember 23. | Szerző: glimpse_of
Minap felhívott “álmaim férje”. Otthon megint valami balhé volt egy kis fruska miatt, akivel (még) ráadásul nem is történt semmi. Bár szerintem nem is fog, mert a kis fruska ahhoz félénk. Szóval a kis fruska kotyogott a feleségnek. 🙂 bolond. Na ez van.
A mi kettőnk “kapcsolata” már teljesen leamortizálódott. Ami egyáltalán nem baj. Nem vágyom rá, ő vágyna, de pótolna mással mostmár, úgyhogy ez ennyi. Tudom, hogy szeretett, nagyon szeretett engem, most meg már csak valahol a szíve mélyén van ez az érzés. De ennek már annyi. Közösen kigyilkoltuk Így kellett lennie. Olyan furi, hogy én meg már szinte undorodom tőle. Miközben beszélek vele, az jár a fejemben, hogy mennyire nehéz már elképzelni magam vele az ágyban. Nem azért, mert rossz volt, sőt, mindig nagyon jó volt vele, felemelő, és gyönyörös. De valahogy mostanra nemtudom hogyan, de megundorodtam tőle, vagy mi. Nem értem magam sem. Lehet, hogy a fruska is közrejátszik, meg a felesége is, hogy együtt maradt vele.
De nemtudom meddig fogják ezt még így csinálni. Ez egy mókuskerék. Soha nem lesz vége. Erről már nem kezdek el litániát írni.
Különben ha nem beszélek vele, akkor nem is gondolok rá. Elenyésző az a mennyiség, amit rágondolással töltök /nap. De mikor felhívott, és mesélte a legújabb eseményeket, akkor közben csodálkoztam is, hogy mennyire közönyös vagyok. De mégis jó volt vele beszélni. Később pedig valami eltemetett régi személyiségem próbált volna felszínre törni, és eljátszadozott a gondolattal, hogy mi lenne, ha este becsöngetne, hogy kidobta az asszony, mert megelégelte már a kicsinyes játékait.
Ez teljesen ésszerűtlenül hülye ez az eltemetett személyiség…. Hogy gondolhatja ezt az egész marhaságot? A szitu ugyanaz lesz most is, mint mindig eddig. 1-2 nap, és minden nagyon szép, minden nagyon jó. Semmi sem történik. Nem változik. De azért felvázoltam neki újfent, a hátralévő életét:) Elismerte. De engem már sajnos olyan de olyan hidegen hagy ez az egész, hogy el sem tudom mondani, mert már elegem van az egész játékukból. Annyira nincs kedvem már részt venni a dolgaikban. A szerelem részemről már elmúlt……….. Kihalt. Sajnos.
Persze az a régi eltemetett…. néha még próbálkozik. Múltkor lett volna egy lehetőség, hogy áthívjam egy gyors szexre, és majdnem meg is tettem.
Végül valami külső erő megakadályozott szerencsére. Vagy ki tudja, egy jó élményem azért lehetett volna. Na mindegy….
Majd lesz más.
Apropó, MÁS.
Az a tetszős srác, hujujj de nagyon tetszik nekem! Hamarosan viszontláthatom egy üzleti ügyből kifolyólag. Majd meglátjuk hogy alakul, lesz-e egyáltalán lehetőségem beszélgetni vele,vagy sem. Szeretnék!
2008 szeptember 17. | Szerző: glimpse_of
Nem tesz jót nekem ez az idő. Nagyon bújós leszek tőle. Bújhatnékom van de nagyonnnagyon. Érdekes, hogy Aférj szinte eszembe se jut. Ha nem hív, akkor csak néhányszor jut eszembe egy nap, de akkor is csak futólag. Nem tudom, helyre lehetne-e hozni még valaha a kapcsolatunkat. De úgy igazából lehet, hogy már egyikünk sem akarja. Vagy én nem akarom, és betartja.. Nem tudom. Próbálkozott már annyit, hogy sok is. A legutóbbi találkozásunkkor mondta, hogy mikor tudnánk legközelebb délután találkozni dumálni, de belőlem kiszakadt, hogy “nem akarok veled találkozni”
Komolyan gondoltam? Vagy nem? Magam sem tudom. De valamiért azt kellett akkor mondanom. Azért hiányzik az ostromlása néha. Jólenne, ha mondogatná, hogy hiányzom, hogy még mindig szeret, hogy minden nap az én képemmel a gondolataiban ébred, hogy nap közben is rám gondol. Szokta mondogatni ezeket egyszerre vagy felváltva, amikor néhanapján heti 1-3-szor beszélünk… De kevés.
Furcsa, hogy egy szerelem milyen érdektelenséggé tud alakulni. Vagy kényszerérdektelenséggé. De mostanra már szép lassan megszoktam, hogy a napi 5-7 telefonbeszélgetésből, és esemesváltásokból heti elenyésző mennyiségű éteri értekezés lett. Személyes pedig… Havi 2-3. Semmi az már, és csak szánalmas-fájdalmas próbálkozgatás.
Ezt a tendenciát követve lassan-lassan elmaradunk egymás mellől végleg. Havi 1″hogyvagy-hívás” és ennyi. Megy mindenki tovább a saját maga útján. Idővel majd mindkettőnknek lesz más. Neki is. A feleségén kívül….
Nekem is lesz valakim. Jól jönne, ha már lenne. Bújni akarooook. Nagyon. Próbálok nem gondolni rá.
Van egy pasi, azt hiszem tetszik nekem. De csak nagyon ritkán tudom látni, és beszélgetésbe folyni vele. Nincs senkije, azt tudom. A baj vele az, hogy messze lakik tőlem. Őt el tudnám viselni az ágyamban magam mellett odabújva, simizgetve… MOST RÖGTÖN……………….
Jaaaa, egyébként hívott ma (a férj, nem a tetszős pasikám), és mondta, hogy mesélte a felesége, hogy
hívott engem. Nagyon büszke volt magára 🙂 hogy fel mert hívni.
Jajdenagyon büszke volt 🙂 Azt meghiszem. Csakhogy utána meg előtte ott
reszketett. Felvázoltam férjnek, hogy a felesége részéről hogy történt
az eset, és nagyon tetszett neki, nevetett. Merthogy tudja, hogy igazam
van. Mindegy ezzel már nem akarok foglalkozni.
2008 szeptember 16. | Szerző: glimpse_of
Hogy milyen érzés amikor homokszem kerül a gépezetbe? Azaz inkább csak nano-porszemecske. Hát igazán gyomorremegős érzés, meg kell, hogy mondjam.
Felhívott mégis. Ki volt törölve a száma, de ránéztem a telefonomra amikor csörgött, és tudtam, hogy ő az. Éreztem a csörgésből. A munkahelyemen ültem épp egy projekten dolgoztam. Fel kellett vennem a telefont.
Felvettem, és meghallottam a nemkívánt hangot, amely belehasított a fülembe. Köszönt, bemutatkozott. Köszöntem én is, kultúráltan. Erre előadta, hogy azért hív, hogy megkérdezzen még valamit egy ősrégi lezáratlan dolog (NEM PASIÜGY) miatt. Válaszoltam a kérdésére, megköszönte, és rövid úton távozott a telefonom hangszórójából. A férjéről egy árva szót sem ejtett. Tudtam, hogy azt nem meri.. Azért is csodálkoztam, hogy miért hív.
1 perc múlva le is esett, hogy miért hívott. Mert joggal gondolhatta, hogy a férjével vagyok aznap. De rácseszett, mert tuti hallotta, hogy a munkahelyemen vok, megbizonyosodhatott róla. Egy randin nem csörög egyszerre másik 2 telefon! 🙂
Szóval ezért találta ki azt a nagyon fontos megkérdeznivalót. Sejtem mennyit agyalhatott, mire kitalálta, milyen ürüggyel hívjon fel. Vagy a kezébeakadt az ügy, és úgy gondotla, hogy ez jó ürügy lehet, hogy kiderítsen valamit. Hogy mit, azt ő sem tudja, az biztos. Azt ő sem gondolhatta komolyan, hogy majd a férje veszi fel a telefonom, vagy majd a háttérből kiszűrődik a hangja, vagy neadjisten majd épp dugás közben hív és juj de izgi. Nem tudom miért csinálja ezt magával. Fogalmam sincs. Tényleg mintha direkt okozna fájdalmat önmagának. Tuti remegett a vonal másik végén, mint én. És biztos vagyok benne, hogy ott szorongatta a telefonját, és kikereste a számom, és percekig nézegette, mielőtt rányomott az OK gombra. Gyűjtötte az erőt, hogy kibírja a hangom hallását.
Szerintem gondolta, rögtön rohanok elmesélni a férjének, hogy felhívott. De nem tettem. Az is lehet, hogy le akarta tesztelni, hogy milyen arcot vág, ha közli vele, hogy felhívott engem. Lehet ebből akar valamit leszűrni.
Biztos vagyok benne, hogy azért merte felemelni a telefont, mert már nem tart annyira a közelségemtől. Érezheti, hogy távolabb vagyok a férjétől, mint régebben. Úgy értem, érzelmileg. Csak és kizárólag ezért mert engem felhívni. Semmi másért. Ha azt érezné, hogy közelében vagyok a férjének, nem mert volna, mert félt, hogy mit hallana.
Most úgy érzem, hogy beszélgetnék vele. Hogy kár, hogy csak fél percet beszéltünk. Hogy miért nem kérdezett, miért nem mondott valamit. Bármit.
Beszélgetnék vele. Fogalmam sincs, miről.
Csak hogy bonyolódjon az élet, hogy történjen valami. Ez izgalmas. Ez a játszma. Furcsa játszma, furcsa érzésekkel.
2008 szeptember 12. | Szerző: glimpse_of
Furcsa.
Hívott a héten néhányszor, de én olyan de olyan távol kerültem tőle lelkileg, mintha kilőttek volna a Marsra. Valahogy nem vagyok vele egy hullámhosszon. A szexes randit elutasítottam. Nem tűnt úgy, mint aki feladja…
Lehet, hogy ha belemennék valamikor, akkor, ha már úgy érzem, tudnék vele érzelmek nélkül szexelni (ami már lehet, hogy így is van… úgy érzem, nem érzem, hogy éreznék bármit is). Lehet, hogy belemegyek valamikor. Kihasználom, ha épp nem lesz más. Az ő érzelmei pedig engem nem fognak érdekelni, őt sem érdekelték az enyémek amikor visszaköltözött és ezzel egyidejűleg aláírta a kapcsolatunk halálos ítéletét. Hát engem vajon miért érdekeljen az ő érzelmi hegy-völgye??? Szóval ha szexre lesz szükségem, esetleg felhívom. Legalább lesz egy jó estém. Garantáltan jó szex-szel.
Hát ez van. Szegény nagyon elásta már magát előttem. Butaság volt… Dehát ő tudja………..
2008 szeptember 9. | Szerző: glimpse_of
Néhány nap hallgatás után felkeresett. Én már szinte véglegesnek vettem a dolgot, nem mondom, hogy úgy voltam vele, hogy sohtöbbet nem beszélünk, mert nagyon jól tudtam, hogy még -ha másra nem is- de annyira fogunk beszélni, hogy hogy vagy meg stb.
Tévedtem.
Szóval felhívott, hogy hogy vagyok, satöbbi formalitás, és megemlítette, hogy nem kerestem. Belőlem pedig kitört, hogy “éééén?? miért kerestelek volna? gondoltam majd keresel” Erre persze ő is detto ezt válaszolta. – Hogy gondolta, hogy majd én keresem. Hát én ugyan nem keresem. Ha akar valamit, felemeli a kedves kis telefonját, kikeresi a titkosan elrejtett számomat, megnyomja azt a kis zöld gombot, és már hallhatja is a csengő hangomat. (ha felveszem) 🙂 –
Szóval ahogy ottan bájcsevegünk, egyszercsak megkérdezi tőlem, hogy “mikor randizunk?” Köpni-nyelni nem tudtam, és mondtam neki, hogy már jó ideje nem randizunk, ha nem tűnt volna fel neki. Erre: “akkor épp itt az ideje, szombat este?”. Na erre mégjobban elakadt a lélegzetem. Mit képzel ez? Hogy majd most egy kanyart teszünk visszafele, és folyt köv. ugyanúgy, ahogy az elköltözés-visszaköltözése előtt volt? Aztajómindenit neki, egyre merészebb a kis drága. Mindezután még a találkozás helyszínére is felsorolt alternatívákat.
Na ez már sok volt nekem így, hogy előtört a nagy semmiből.
Eztán már rövid úton elbúcsúztam, hogy sok dolgom van, ő pedig biztosított afelől, hogy ezt a dolgot még megbeszéljük.
Hát mondanom sem kell, úgy álltam ott, mint a leforrázott farkas a forró víz után.
Fogalmam sincs mit tegyek? Égető késztetést nem érzek, hogy vele töltsek egy fél éjszakát, de az is lehet, hogy csak nem akarok tudomást venni a késztetésről… vagy csak annyira nem gondoltam erre az utóbbi időben, hogy nem késztetett semmi… vagy nem késztetődtem.
Na így állunk most. Még nem mondtam nemet, de igent sem.
2008 szeptember 7. | Szerző: glimpse_of
Lefeküdtem egy másik pasival. Konferencia volt, láttam
már korábban is. Beszéltünk is már korábban, de csak ilyenkor találkozunk.
Konferenciák alkalmán.
Este fogadás volt, hát ott hozzám csapódott. Leléptünk
hamar, elmentünk egy csendes helyre. Olyan furcsa, nyár után a Balaton. Pláne
hét közepén. Kihalt teljesen. Szinte egyedül voltunk a helyen.
Kitaláltuk, hogy menjünk fürdőzni.
Szállodába gyorsan összekapkodtuk magunkat, és találkoztunk
a hallban. Lesétáltunk a partra, ledobtuk a cuccainkat, és be a vízbe. Nagyon
finom volt. Játszottunk, kergetőztünk.. megcsókolt.. Senki más nem volt, csak a
víz, a sötétség, és mi, összefonódva, szenvedélyesen csókolózva. Felmentünk a
szállodaszobába. A nyirkos fürdőruhát lefejtette rólam, és befektetett az
ágyába. Szexeltünk hajnalig.
Reggel mind a ketten jó kómásan mentünk a konferenciára.
Délután elbúcsúztunk. Ennyi volt. Majd talán egy következő
konferencián újra egymás karjaiban leszünk. Vagy nem. Ez így volt jó, ennyi
volt. Számot nem cseréltünk, minek?
Találkoztam „kedves” férj pasikámmal. Hát meséltem neki a
konferenciáról. Kicsit talán túl lelkes is voltam, rákérdezett, hogy
lefeküdtem-e valakivel vagy miért vagyok ilyen?
Hát elmondtam neki. Kiakadt, féltékeny volt nagyon.
Addig-addig, mire még azt is megkockáztatta mondani, hogy én
megcsaltam őt. Hűűűű ez elég merész kijelentés volt. Annak fényében, hogy nem
is vagyunk együtt. Hónapok óta nem szexeltünk, szó szerint hónapok óta. Mit
képzel, mi vagyok én, egy bábú? Hát téved. Mondtam neki, hogy semmi köze ahhoz,
hogy én kivel, hányszor, miért, mikor.
Azt is mondta, hogy ha szexelni akartam, akkor miért nem
neki szóltam? Na ne röhögtessen már. Itt szórakozik, csiki-csukit játszik, egyszer
engem akar, egyszer meg ottmaradni. Hát döntse el, és akkor majd én
elgondolkodom, hogy egyáltalán akarok-e még egy ilyen antiférfival kezdeni.
Annyira kiakasztó tud lenni.
Legyen csak féltékeny, érezze csak, hogy nem csak ő van a
világon. És én nem fogok örök életemre csak rá várni… Mit képzel? Túl sokat.
Magáról. Azt hiszi, mindenható. Hát most akkor szépen letörtem a fene nagy
önbizalmát. Kínozza csak a féltékenység, kínozza csak!!!!
Édes bosszú, édes. Miközben ő otthon „férfi”. Neki szabad
mással? Hát NEKEM IS!
Na persze az ő olvasatában ez más, neki szabad, neki eddig
is szabadott, mint mondja, ezt eddig is tudtam, hogy a feleségével néha
lefekszik. Persze, hogy tudtam. De amiben biztos vagyok, hogy most sűrűbben,
mint az utóbbi néhány évben. Mert most így alakult. Hát legyenek csak boldogok.
Játsszák csak ezt a kéjes játékot egymással. De velem ne. A feleségének úgy
tűnik erre van szüksége, hogy szanaszét kínozza a lelkét a férje. Hát rajta.
Csinálják csak, köszönöm én nem kérek belőle.
Na… majd meglátjuk mi lesz. Most egyáltalán nem kívánom őt.
Nem hinném, hogy azért, mert mással szexeltem. Hanem mert annyira távolinak
tűnik ő nekem. Távol is vagyunk egymástól.
2008 szeptember 7. | Szerző: glimpse_of
Lefeküdtem egy másik pasival. Konferencia volt, láttam
már korábban is. Beszéltünk is már korábban, de csak ilyenkor találkozunk.
Konferenciák alkalmán.
Este fogadás volt, hát ott hozzám csapódott. Leléptünk
hamar, elmentünk egy csendes helyre. Olyan furcsa, nyár után a Balaton. Pláne
hét közepén. Kihalt teljesen. Szinte egyedül voltunk a helyen.
Kitaláltuk, hogy menjünk fürdőzni.
Szállodába gyorsan összekapkodtuk magunkat, és találkoztunk
a hallban. Lesétáltunk a partra, ledobtuk a cuccainkat, és be a vízbe. Nagyon
finom volt. Játszottunk, kergetőztünk.. megcsókolt.. Senki más nem volt, csak a
víz, a sötétség, és mi, összefonódva, szenvedélyesen csókolózva. Felmentünk a
szállodaszobába. A nyirkos fürdőruhát lefejtette rólam, és befektetett az
ágyába. Szexeltünk hajnalig.
Reggel mind a ketten jó kómásan mentünk a konferenciára.
Délután elbúcsúztunk. Ennyi volt. Majd talán egy következő
konferencián újra egymás karjaiban leszünk. Vagy nem. Ez így volt jó, ennyi
volt. Számot nem cseréltünk, minek?
Találkoztam „kedves” férj pasikámmal. Hát meséltem neki a
konferenciáról. Kicsit talán túl lelkes is voltam, rákérdezett, hogy
lefeküdtem-e valakivel vagy miért vagyok ilyen?
Hát elmondtam neki. Kiakadt, féltékeny volt nagyon.
Addig-addig, mire még azt is megkockáztatta mondani, hogy én
megcsaltam őt. Hűűűű ez elég merész kijelentés volt. Annak fényében, hogy nem
is vagyunk együtt. Hónapok óta nem szexeltünk, szó szerint hónapok óta. Mit
képzel, mi vagyok én, egy bábú? Hát téved. Mondtam neki, hogy semmi köze ahhoz,
hogy én kivel, hányszor, miért, mikor.
Azt is mondta, hogy ha szexelni akartam, akkor miért nem
neki szóltam? Na ne röhögtessen már. Itt szórakozik, csiki-csukit játszik, egyszer
engem akar, egyszer meg ottmaradni. Hát döntse el, és akkor majd én
elgondolkodom, hogy egyáltalán akarok-e még egy ilyen antiférfival kezdeni.
Annyira kiakasztó tud lenni.
Legyen csak féltékeny, érezze csak, hogy nem csak ő van a
világon. És én nem fogok örök életemre csak rá várni… Mit képzel? Túl sokat.
Magáról. Azt hiszi, mindenható. Hát most akkor szépen letörtem a fene nagy
önbizalmát. Kínozza csak a féltékenység, kínozza csak!!!!
Édes bosszú, édes. Miközben ő otthon „férfi”. Neki szabad
mással? Hát NEKEM IS!
Na persze az ő olvasatában ez más, neki szabad, neki eddig
is szabadott, mint mondja, ezt eddig is tudtam, hogy a feleségével néha
lefekszik. Persze, hogy tudtam. De amiben biztos vagyok, hogy most sűrűbben,
mint az utóbbi néhány évben. Mert most így alakult. Hát legyenek csak boldogok.
Játsszák csak ezt a kéjes játékot egymással. De velem ne. A feleségének úgy
tűnik erre van szüksége, hogy szanaszét kínozza a lelkét a férje. Hát rajta.
Csinálják csak, köszönöm én nem kérek belőle.
Na… majd meglátjuk mi lesz. Most egyáltalán nem kívánom őt.
Nem hinném, hogy azért, mert mással szexeltem. Hanem mert annyira távolinak
tűnik ő nekem. Távol is vagyunk egymástól.
2008 szeptember 3. | Szerző: glimpse_of
Találkoztunk azóta néhányszor. Volt, hogy keményen elküldtem a francba is. Nem nagyon érti. Kezdek belefáradni.
Otthon se jó neki, de lépni meg nem mer. Mit kezdjek vele? Egyre nehezebb. És kétségbeesetten mondogatja, hogy pedig mi még szeretjük egymást, és hogy ennek nem lehet vége, és a többi. Pedig vége lehet. És egyre közelebb a vége, úgy érzem.
Most nemnagyon van kedvem írni.
2008 október 12. | Szerző: glimpse_of
Az utóbbi időkben hívtuk egymást néhányszor. Szokott bepróbálkozni, de hárítok Valahogy elszoktam tőle.
Ma viszont intenzíven feltörtek az emlékek, olyan helyen jártam ma, ahol vele jártam legutóbb. Ettől egy kicsit szentimentálissá váltam. Gondolkozni kezdtem rajta. Valójában nem hiányzik, csak elgondolkoztam, hogy mi lenne ha néha, amíg nincs pasim, találkozgatnánk. De már érzelmek nélkül. Legalábbis részemről. Jó, lehet, ha újra összejönnénk, némi érzelmet táplálnék iránta, de az már nem olyan lenne, mint volt. Más lenne, kevésbé lángoló, kevésbé bizakodó, kevésbé vágyakozó. Csak úgy lenne és kész. Kötöttségek nélkül. És egy fűszálat nem tennék keresztbe a kapcsolatunkért. Semmit. Ha akar látni, érezni, akkor oldja meg, mostmár kizárólag ő. Szerezzen helyet, időt. Nemrég úgyis mondta, hogy tud egy-két megfelelő helyet. Hát akkor…
Lehet, hogy holnap felhívom. Aztán majd meglátjuk mi lesz. Én nem fogom kérni, ha ő megint elkezdi, akkor ha könyörög egy kicsit, akkor talán beadom a derekam. Kihasználom. Ahogy ő is engem. Kölcsönös. Érzelem nélkül semmi rosszat nem teszek. Nem akarom, ahogy eddig sem akartam elvenni őt a családjától. Csak élek a lehetőséggel. Talán.
Az utóbbi időben elképzelhetetlennek tartottam, hogy én vele még egyszer bármit is. Nehezen tudtam magam elképzelni vele az ágyban újra. Egyáltalán elmúlt a vonzalom, nem kívántam. De most úgy érzem, talán még le tudnék vele feküdni.
Majd alakul (ahogy alakítom) 🙂
Oldal ajánlása emailben
X