2008 augusztus 27. | Szerző: glimpse_of
Hát eljött ez is. Újra kitört a háború otthon. Negyedszerre. Már alig bírom számolni, erősen kell gondolkodnom, mennyiszer borult már a bili.
Újfent egy-két sms okozta a galibát. Feleség megint mondogatta, hogy elválik, stbstb… De ezt feleannyira sem gondolja komolyan mint amenynire mondja. Nem mer. Fél egyedül maradni. Pedig észrevehetné már magát, hogy porig aláztatja magát. De ez az ő élete, ő tudja mi a jó neki.
Megkockáztatom, ha elválnának, és elengedné a férjét, ki az életéből, és maga lábára állna, lehet, hogy egy idő után élvezné is a helyzetét. De az biztos, hogy egy idő után megnyugodna, és új életet kezdene.
Huzi-voni ez a helyzet. Találkoztam ma egy órára férjecskénkkel, de nem volt időnk sokat beszélgetni. Már nagyon jönne el, érzem rajta. Ki is mondja. De én nem fogom adni alá a lovat, hogy akkor uzsgyi, gyerünk, költözz el otthonról. Dehogy fogom. Csak beszélgetek vele. Majd valamikor a héten vagy a jövő héten megint találkozom vele. Mellékesen: a dolgok a szőnyeg alá söprődtek otthon. Vagyis inkább csak nem beszélnek róla, és ez “jó”. Majd rájönnek.
Mit is írhatnék?
2008 augusztus 24. | Szerző: glimpse_of
Az, hogy valamerre dőlni fog a dolog, az ugyebár eléggé kétesélyesn, nemdebár…
Szerintem ugyanúgy magában foglalja a koppanás lehetőségét is (ha egyáltalán a “koppanó” azt tényleg, igazán koppanásnak éli meg). Egyáltalán nem vagyok magas lovon, mint azt egyesek észlelni vélik. És ez nem is valamiféle kis fruska tinilányok versngése.
Komolyan szeretném már, ha valamerre dőlne. Már arra is gondoltam, hogy segítek a feleségnke valahogy közelebb kerülni a férjéhez, és nem csak szánalmas bugyuta próbálkozásokkal, amik szintén taszítják a férjét. Gondoltam, hogy felhívom, és elhívom egy italra, miközben beszélgetünk, és megértetem vele, hogy tényleg segíteni szeretnék neki. Gondoltam erre, már nem is egyszer. Aztán jön egy gondolat, hogy mi jogon segítenék. Meg hogy semmi közöm az ő boldogságukhoz. De máskor meg ismét jó ötletnek tartom ezt. Nem tudom. Szerintem nem fogok, de ki tudja. Lehet, hogy magától is sikerülne neki. (amit sajnos kétlek, ezért gondoltam ki ezt)
Tehát, nem számításból írtam hogy dőljön már valamerre. Nem akarom minden áron magamnak, hógyisne! Nem akarok én lenni egy család tönkretevője!
Erről a koppanás-féle, meg sors-igazságosságról már írtam egy hsz-t. Voltam már a másik oldalon is! És többször egyik oldalon sem szeretnék. Megtapasztaltam már mindkét oldalt. És nem “csakazértis”. Így alakult. Mondjuk, a sors alakította így. Ha már itt tartunk….
2008 augusztus 23. | Szerző: glimpse_of
Azt hiszem, most ilyen “haragszom rád” stádiumban vagyok. Pontosan nem tudnám megfogalmazni miért. De így érzem, hogy leszívesebben felképelném őt.
Majd ha netán sikerül kiderítenem, hogy miért van ez, haladéktalanul megírom.
2008 augusztus 21. | Szerző: glimpse_of
Találkoztunk. Futólag. Nekem közbejött egy fontosabb (nála fontosabb, na az már jó!) program, ígyhát csak negyed órámat szántam rá. Nem is baj.
Legközelebbi találkát nem beszéltünk meg.
Látom rajta, hogy mindig felkavarja a találkozás, beszélgetés velem. Amit sikerül magában felépítenie -értsd: lerombolnia belőlem -rólam, az egyetlen találkozás alkalmával egycsapásra megsemmisül. És újra ugyanott tart az érzelmeivel. Nomeg a vágyaival is… Küszködik. (Jaj szegény, mindjárt meg is sajnálom…) Na de komolyra fordítva a szót. A helyzet nyugaton változatlan. Ugyanaz van náluk, mint pár hónappal ezelőtt. Így se jó, és úgy se jó. Sehogy se jó, de legfőképp csak egy nagy ködös izé az egész.
Persze megint magától mesélt. Nem kérdeztem. Dehogy kérdezem én.. Nem vagyok hülye!
Nostehát, valami majdcsak kisül ebből, mert hosszútávon az otthoni helyzet szerintem tarthatatlan. Vagy erre, vagy arra, de dőlni fog a helyzet náluk. Én addig….
Hát én addig nem várok csak és kizárólag őrá, mint valami messiásra. Ha úgy adódik, nem szalasztok el miatta semmit. Szerintem jól teszem.
Akár még az ő szeretője is lehetek. Vagy másé. Vagy valaki más barátnője.
Semmit se tudhatunk előre.
(a fenébe is, még mindig érzek iránta) (de ezaz, hogy ő is…)
2008 augusztus 20. | Szerző: glimpse_of
A mocskos dög, ma hiányzott nekem. Hihetetlen. A villamoson
ültem, s egyszerscak belémhasított a hiánya. Eszembejutott a kérdés, amit
tegnap kérdezett, mit fogok ma csinálni. Na vajon mit..?!
De persze azt is nélküle. Nekem eszem ágában sem volt
megkérdezni, hogy ő(k) mit fog(nak) csinálni. Mert veszettül nem vagyok rá
kíváncsi, hogy mit, hogy, merre.
Dög, dög, dög!!!!!!!!! Mit képzel, hogy csak úgy hívatlanul
befurakodik egy jókedvű napon a gondolataimba? Hogy képzeli ezt, hogy a kellemesen
töltött napom kellős közepén belerondít az érzéseimbe? Legszívesebben
sodrófával kergettem volna ki onnan, jó messzire.
Holnap délelőtt találkozom vele. Még tart a szabi, de
kedvenc feleségemnek szerencsére nem. Kizárólag közterületen találkozunk.
Valószínűleg kínos beszélgetésben lesz részünk, de majd kiderül. Lehet, végleg
befejezem vele. Vagy ő velem. Bár ő ahhoz is gyáva… Nemtudom. Holnap majd
kiderül.
2008 augusztus 19. | Szerző: glimpse_of
Nem én vagyok az, aki meg van vezetve. Ő saját maga vezeti
meg saját magát.
Az egy dolog, hogy engem néha elkapnak „rohamok”, hogy miért
így, miért úgy, vagy dühöngök. De tökéletesen tisztában vagyok a helyzetemmel.
És úgy is viszonyulok hozzá. Se többet, se kevesebbet nem látok a dologba, mint
ami. Lehet, hogy naivságnak tűnik, de én választottam, most én akarom, hogy ez
legyen, se több, se kevesebb. Nem ennyit érek, egyszerűen csak MOST nem kell
több. Ha majd többre vágyom, akkor teszek is érte. Ettől nem tartom magam
kevesebbnek, nem érek kevesebbet.
2008 augusztus 18. | Szerző: glimpse_of
Komolyan mondom, ez már hihetetlen.
Kedvenc feleségem a hétvégén újabb patáliát rendezett a férjének, miattam. Hogy biztosan a képben vagyok még, és még mindig beszélünk, stb stb. Ami persze igaz is, pedig hivatalosan most nem is vagyunk együtt. Ritkán beszélünk, ritkán találkozunk, akkor is csak beszélgetünk.
Dehát, kedvenc feleségem biztosan érez engem. Jogosan, mert a férje még mindig szerelmes belém. És ő ezt tökéletesen megérzi.
Férjecskénk meg fél. A kis marha. Azt hiszi, hogy a felesége fel akar engem hívni. Ezzel fenyegeti (már legalább századjára) Haha! Hát sosem fog felhívni engem, annál ő sokkal jobban fél tőlem, és attól, hogy mit hallana ha beszélne velem. Férjecske pedig szépen el is hiszi, és retteg a kis buta, és engem meg megkér, hogy falazzak. Normálatlan. Nem volt időm a telefonban kiosztani, annyira lesokkolt a hülyesége. De néhány nap múlva találkozni fogok vele, s akkor majd elmagyarázom neki, hogy mi a szitu.
Megkért a kis drága, hogy ha netántán felhívna a felesége, mondjam neki, hogy már hónapok óta nem beszéltem vele. Haha, hihető. Mindhárman tudjuk, hogy ez nem igaz.
Ha felhívna esetleg némi gépezetbe került homokszem hatására, akkor nembiztos, hogy egyértelműen mondanám neki, hogy nem beszélgetünk…
2008 augusztus 16. | Szerző: glimpse_of
Emlékszem az első randinkra. Tulajdonképpen elkerülhetetlen következménye
volt a hónapok óta tartó eseményeknek. Minden egyes alkalommal, amikor egymás
közelébe kerültünk (ami akkoriban egyáltalán nem volt ritka), mint valami
áramütés, elemi erővel hatott ráma
puszta jelenléte. Az enyém is rá. A leveő vibrált körülöttünk, s tüzesre
forrott a bennünk buzgó olthatatlan vágytól. Nem értem, mi volt az, amitől
majd’ megvesztem, úgy kívántam őt. Pedig… pedig egyáltalán nem is az esetem,
legalábbis az eddigiekkel teljesen ellentétes. Ráadásul idősebb is jó sok
évvel. Beszéltegéseink rendre flörtölésben kötöttek ki. Nem is értem, hogy nem
vette észre soha senki körülöttünk, hogy mi zajlik. Aztán egyszer végül úgy
komolyan elhívott randira. Na azért ne olyan igazi randira gondoljunk ám, csak
amolyan nős férfihez illőt. Fene se tudja mi ütött belém (dehogynem, már
elepedtem, úgy kívántam addigra), végül elmentem vele találkozni.
Tél volt, 6-7 óra. Teliholdas este volt. Imádom a teliholdat… A kocsijában
ültünk. „Beszélgettünk”, mondhatnám inkább, hogy kacérkodtunk, flörtöltünk. Én
tudtam, hogy most valami nagyon rossz dolgot csinálok, de éppen amennyire
ijesztő és durva volt ez az egész, éppen annyira volt izgatóan izgalmas is.
Egyszer megpróbált megcsókolni.de én valahogy automatikusan elhúztam a
fejem. Rögtön meg is bántam. Azt akartam, hogy meg ne próbálja újr mégegyszer,
de közben azért könyörögtem magamban, hogy bárcsak újra megtenné.. A blúzom
felső gombjával kezdtem babrálni. Amúgy is sűrűn vetette a melleimre a
tekintetét. Alig bírt magával. Végül gyengéden simogatni kezdte az arcomat, és
közelebb hajolt.. és lágyan megcsókolt, Én meg visszacsókoltam. Ahhh.. tiszta
romantika.. Na szóval ültünk ott, ebben a mámorban, és közben azon tűnődtem,
hogy mit keresek én itt, egy idegen férfi autójában, egy másik nő férjével, aki
olyan távolinak és idegennek tűnt, ahogy megcsókolt. A gondolatok össze.vissza
cikáztak a fejemben.
Kezét a blúzom alá csúsztattam. Éreztem, ahogy hűvös keze végigsiklik a
melltartóm vonalán. Ks ideig hagytam, hadd cirógasson. Aztán véget kellett
vetni a pillanatnak.. Mennünk kellett.
Hát így történt.. így kezdődött.
2008 augusztus 15. | Szerző: glimpse_of
Mikor legutóbb leraktuk a telefont, azt mondta: „hívjál ám,
ha bármi van” Bármi? Mondom neki, „A bármi az égszakadás földindulástn jelent
pl?” Ezen persze jót nevettünk. De hát kéérem, ha bármi is legyen az, akkor………
Hm.. akkor én.. én simán felhívhatnám az éjszaka közepén,
hogy „Helló drágám, égszakadás-földindulás, azonnal gyere értem, itt vagyok
a…”Hm. Nem is rossz ötlet.
Néha azon kapom magam, hogy elég furcsa dolgokon
gondolkodom.. Olyanokon, amilyen dolgokat kissé zavart agyú szeretők szoktak
elkövetni. Pl bemenni a kedves nej munkahelyére, és úgy járkálni, mint valami
tévésztár, és lepipálni őt, nagyzolni, hogy látod kisanyám, mennyivel jobb
vagyok nálad? Vagy merő véletlenségből elküldeni neki egy névtelen levelet,
melyben csak úgy véletlenül az ő férjéről és az ő mellékes életeiről esik szó.
Vagy az éjjel felhívni, és nem szólni bele, és hallgatni ahogy hallózik, és
közben kattog az agya, hogy ez most ki lehet vajon? Jujj.. még magam is
megborzongok.
Persze sosem tennék ilyet. Csupán néha elfantáziálgatok
ilyesmikről, mintha valami filmet forgatnék fejben. A folytatás természetesen
szigorúan elmarad, következmények nélkül játszom. Nem akarnék neki szánt
szándékkal (sem) fájdalmat okozni.
Az igazat megvallva, ha beleképzelem magam a helyébe,
nagyonis sajnálom. Egy rózsaszín keretes szemellenző áldozata szegény. Ami nem
engedte láttatni vele, hogy mennyire rossz irányba haladnak a dolgok. S végül a
férj menekülőre fogja a dolgot. Na persze nem csak úgy, vaktában, hanem közben
otthon szép szelíden játszva a példás családfő szerepét. Ráadásul igencsak
régóta űzi eme nemes szerepet, már-már profi módon nyomja..
De azért van itt valami, ami kicsit furcsa számomra. Hogy
lehet az, hogy tizenX évig soha egyetlen egyszer sem merült fel benne, hogy a férjének
házasságon kívüli szexuális élményben is lehet része? Hogy lehet az, hogy a
tizenX év alatt soha nem érzett késztetést, hogy a védtelenül otthagyott
szegény kis telefonjába belekukkantson? Hogy
lehet az, hogy pontosan akkor érzett ellenállhatatlan késztetést arra, hogy
most azonnal, reszketve a következő pillanatoktól, hogy mi vár majd rá a
telefon titkos üzenet-részeiben, kezébe vegye azt a szegény kis készüléket, aki
aztán igazán ártatlan áldozata a dolgoknak, és galád módon kicsaljon tőle egy -még
csak nem is igazán kompromittálónak nevezhető – üzenetecskét. Természetesen az
az üzenetecske tőlem érkezett. De miért pont akkor „jött egy megérzés”, hogy
meg kell néznie a telefonját, amikor VELEM jár? Az elmúlt tizensok év alatt,
amióta szeretői vannak, miért nem tudott fényt deríteni eme turpisságra? Miért
épp nálam? Ez igencsak rejtélyes, és ezt sosem tudjuk meg. Hát ez van.
Ennek már több hónapja, és azóta is áll a bál, hol
hevesebben, hol csendesebben.. Most épp csendesen folynak az események. Csak
épp nem a számukra legmegfelelőbb módon.
Ez a kis buta azt hitte, hogyha hazaköltözik, majd minden
szép és jó lesz, megváltozik, és akkor egy ideig minden lecsillapszik. (Igazából
ez kábé addig tartana, amíg fel nem tűnik a színen egy újabb ellenállhatalan
nő, aki elkápráztatja – mivel a dolgok alapjában véve nem változtak, s neki még
mindig hiányzik valami..) Majd újabb gyanú, és vagy hallgatás, vagy
biliborítás..
Nade ez csak az egyik verzió, mert egyelőre én még a képben
vagyok…
2008 augusztus 28. | Szerző: glimpse_of
Hátttt.. szóval izzzé, az van, hogy….
Megentedtem, hogy megcsókoljon. Tudtam, hogy úgyse bírja sokáig, már felkészültem rá lelkileg.
Először nem tudtam, mit fogok tenni, ha ilyesmire kerül a sor. Úgy voltam vele, hogy most aztán nem kap belőlem semmit – szenvedjen csak (marhasááág, nem csak ő szenvedne ezáltal). De aztán a kíváncsiság sokkal erősebb lett. Meg akartam tudni, hogy még midnig vibrálunk-e ha közel érünk egymáshoz, és azt is meg akartam tudni, hogy milyen hatást kelt bennem ha megcsókol. Nem tudtam biztosan, hogy mit fogok majd érezni.
Szóval megtörtént, megcsókolt. Hagytam. Vibrált eléggé. 🙂 És váltott ki belőlem érzelmeket. Ez van. Látszik mindkettőnkön, hogy egyikünk sem zárta le a másikat. Sőt!
Ezek után nem tudom mi lesz, kíváncsi vagyok. Talán újra kezdjük.
Szeretett volna átjönni hozzám valamelyik este. De mondtam neki, hogy ne. Menjen csak találkozni a barátaival, már hónapok óta nem merészkedett el velük sem sehova. Hát menjen csak, ne punnyadjon otthon, mint valami otthon ülő nyugdíjas . Az még azért korai…
Szívesen mondtam volna igent arra, hogy átjön. De előbb még ahhoz vissza kell rázódnunk egymás tudatába. Nem mintha eddig nem lettünk volna ott mindketten a másiknak minden nap, de az más volt. Csak távolról szerettük egymást.
Mi lesz ezután? Kiderül. Semmit nem sürgetek. Ahogy majd alakul. Ami biztos, hogy még midnig kívánjuk egymást.
Oldal ajánlása emailben
X