2008 október 12. | Szerző: glimpse_of |

 Az utóbbi időkben hívtuk egymást néhányszor. Szokott bepróbálkozni, de hárítok Valahogy elszoktam tőle.

Ma viszont intenzíven feltörtek az emlékek, olyan helyen jártam ma, ahol vele jártam legutóbb. Ettől egy kicsit szentimentálissá váltam. Gondolkozni kezdtem rajta. Valójában nem hiányzik, csak elgondolkoztam, hogy mi lenne ha néha, amíg nincs pasim, találkozgatnánk. De már érzelmek nélkül. Legalábbis részemről. Jó, lehet, ha újra összejönnénk, némi érzelmet táplálnék iránta, de az már nem olyan lenne, mint volt. Más lenne, kevésbé lángoló, kevésbé bizakodó, kevésbé vágyakozó. Csak úgy lenne és kész. Kötöttségek nélkül. És egy fűszálat nem tennék keresztbe a kapcsolatunkért. Semmit. Ha akar látni, érezni, akkor oldja meg, mostmár kizárólag ő. Szerezzen helyet, időt. Nemrég úgyis mondta, hogy tud egy-két megfelelő helyet. Hát akkor…

Lehet, hogy holnap felhívom. Aztán majd meglátjuk mi lesz. Én nem fogom kérni, ha ő megint elkezdi, akkor ha könyörög egy kicsit, akkor talán beadom a derekam. Kihasználom. Ahogy ő is engem. Kölcsönös. Érzelem nélkül semmi rosszat nem teszek. Nem akarom, ahogy eddig sem akartam elvenni őt a családjától. Csak élek a lehetőséggel. Talán.

Az utóbbi időben elképzelhetetlennek tartottam, hogy én vele még egyszer bármit is. Nehezen tudtam magam elképzelni vele az ágyban újra. Egyáltalán elmúlt a vonzalom, nem kívántam. De most úgy érzem, talán még le tudnék vele feküdni.

Majd alakul (ahogy alakítom) 🙂