Lefeküdtem egy másik pasival. Konferencia volt, láttam

már korábban is. Beszéltünk is már korábban, de csak ilyenkor találkozunk.

Konferenciák alkalmán.

Este fogadás volt, hát ott hozzám csapódott. Leléptünk

hamar, elmentünk egy csendes helyre. Olyan furcsa, nyár után a Balaton. Pláne

hét közepén. Kihalt teljesen. Szinte egyedül voltunk a helyen.

Kitaláltuk, hogy menjünk fürdőzni.

Szállodába gyorsan összekapkodtuk magunkat, és találkoztunk

a hallban. Lesétáltunk a partra, ledobtuk a cuccainkat, és be a vízbe. Nagyon

finom volt. Játszottunk, kergetőztünk.. megcsókolt.. Senki más nem volt, csak a

víz, a sötétség, és mi, összefonódva, szenvedélyesen csókolózva. Felmentünk a

szállodaszobába. A nyirkos fürdőruhát lefejtette rólam, és befektetett az

ágyába. Szexeltünk hajnalig.

Reggel mind a ketten jó kómásan mentünk a konferenciára.

Délután elbúcsúztunk. Ennyi volt. Majd talán egy következő

konferencián újra egymás karjaiban leszünk. Vagy nem. Ez így volt jó, ennyi

volt. Számot nem cseréltünk, minek?

 

Találkoztam „kedves” férj pasikámmal. Hát meséltem neki a

konferenciáról. Kicsit talán túl lelkes is voltam, rákérdezett, hogy

lefeküdtem-e valakivel vagy miért vagyok ilyen?

Hát elmondtam neki. Kiakadt, féltékeny volt nagyon.

Addig-addig, mire még azt is megkockáztatta mondani, hogy én

megcsaltam őt. Hűűűű ez elég merész kijelentés volt. Annak fényében, hogy nem

is vagyunk együtt. Hónapok óta nem szexeltünk, szó szerint hónapok óta. Mit

képzel, mi vagyok én, egy bábú? Hát téved. Mondtam neki, hogy semmi köze ahhoz,

hogy én kivel, hányszor, miért, mikor.

Azt is mondta, hogy ha szexelni akartam, akkor miért nem

neki szóltam? Na ne röhögtessen már. Itt szórakozik, csiki-csukit játszik, egyszer

engem akar, egyszer meg ottmaradni. Hát döntse el, és akkor majd én

elgondolkodom, hogy egyáltalán akarok-e még egy ilyen antiférfival kezdeni.

Annyira kiakasztó tud lenni.

Legyen csak féltékeny, érezze csak, hogy nem csak ő van a

világon. És én nem fogok örök életemre csak rá várni… Mit képzel? Túl sokat.

Magáról. Azt hiszi, mindenható. Hát most akkor szépen letörtem a fene nagy

önbizalmát. Kínozza csak a féltékenység, kínozza csak!!!!

Édes bosszú, édes. Miközben ő otthon „férfi”. Neki szabad

mással? Hát NEKEM IS!

Na persze az ő olvasatában ez más, neki szabad, neki eddig

is szabadott, mint mondja, ezt eddig is tudtam, hogy a feleségével néha

lefekszik. Persze, hogy tudtam. De amiben biztos vagyok, hogy most sűrűbben,

mint az utóbbi néhány évben. Mert most így alakult. Hát legyenek csak boldogok.

Játsszák csak ezt a kéjes játékot egymással. De velem ne. A feleségének úgy

tűnik erre van szüksége, hogy szanaszét kínozza a lelkét a férje. Hát rajta.

Csinálják csak, köszönöm én nem kérek belőle.

Na… majd meglátjuk mi lesz. Most egyáltalán nem kívánom őt.

Nem hinném, hogy azért, mert mással szexeltem. Hanem mert annyira távolinak

tűnik ő nekem. Távol is vagyunk egymástól.

 

Tovább a blogra »